13.11.2023 - Egykor ifjúsági rádiós volt címmel Pogány Györggyel a még 2013. januárjában folytatott beszélgetést hallgathatják meg.
11.11.2023 - Veszélybe került az egyik legritkább hüllőnk, a fokozottan védett kaszpi haragossikló élőhelye, mivel a Fejér Megyei Kormányhivatal hulladéklerakó létesítésére adott engedélyt Kisapostagon.
11.11.2023 - Idén világszerte november 12-én ünneplik az indiai újévet, a Diwalit. A hindu vallás egyik legjelentősebb ünnepén minden a fényről szól, ahogy a fény, a jóság és a szeretet felülkerekedik a sötétségen és a gonoszságon.
11.11.2023 - Stenger Györgyi új, immár hatodik könyvében - az NLP Coaching kézikönyv-ben - fenyitja kincsesládáját, és megmutatja, hogy tudja használni a coach munkája során a benne rejlő kincseket.
11.11.2023 - A Resysten magyar biotechnológiai cég által fejlesztett új eljárás jelentősen csökkenitheti a kórokozókat, mivel azzal, hogy bevonatot képez a kezelt felületeken, egy évig távol tartja a kórokozókat.
11.11.2023 - Szunyogh Szabolcs új könyvében, az Assisi Szent Ferenc életé-ben mesél nekünk Francescoról, a szerethető emberről, a remetéről, rendalapítóról, s koráról és a mi korunkról.
11.11.2023 - Egyre több olyan gyerek születik, akinek a szülei azért alapíthatnak családot, mert sikerül hosszú távon megfékezni az édesanya sclerosis multiplex betegségét. Erről beszélgettünk a Civil Rádióban Dr. Csépány Tündével
10.11.2023 -
10.11.2023 - A most elhangzó gondolataim az időutazásról, az emlékezés csodájáról szólnak. Egy festőművész, Fekti
10.11.2023 - Hatvanöt év legtehetségesebb matekos diákjai A matematikai diákolimpiák magyar versenyzői 1959-2023
10.11.2023 - A Máltai lovagrend közel 900 éves múltra tekint vissza. Mottójuk : A hit védelme és a rászorulók szolgálata
10.11.2023 - Sokan kezdenek el írni nyugdíjazásuk után. Így van ez Váradiné László Mária esetében is, aki az Albertfalvi
07.11.2023 - Mennyi mindenbe kerül a felépülés? Bajzáth Sándorral - aki ma addiktológiai konzultáns - még 2017. július végén erről beszélgettünk.
05.11.2023 - Okos világítás és a bioritmusunkhoz alkalmazkodó App. Ez a jövő vagy a jelenünk?
05.11.2023 - Milyen hatással van a mesterséges intelligencia az oktatásra és a különböző iparágakra. Erről szól az ESSCA idén elindított konferenciasorozata. Az AI és iskola lehetőségeiről beszélgettünk Dr. Deli-Gray Zsuzsával, az ESSCA...