Múzeumok Civilben 2021. 06. 12.

Podcast
Múzeumok Civilben
  • Múzeumok Civilben, 2021.0612.
    52:12

„Györökre fel!” Ez a felhívás fémjelezheti a műsor tárgyát. A budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában (Kisképző) 1970-ben érettségizett, addig annak kollégiumában 4 évig együtt érlelődő-nevelődő-kupálódó, az ország tucatnyi sarkából érkezett süvölvények és azóta megszerzett feleségeik retrospektív tárlata nyílt Balatongyörökön, a Bertha Bulcsu Művelődési Ház falai közt június 6-án. Nyúlfarknyi számadás ez az iskolában tanultakról, a tanárokról, a helyről, ahol őket oktatták, s ahol ők tanították egymást az életre.

A helyszín kitűnő, a Balatonnal és hullámverésével a háttérben hangulatos lehetőség a képzőművésszé érett csapat bemutatkozására. Miként Boccaccio Dekameronjának kerettörténetében, itt is úgy10 „ifjú” fiú és lány találkozott, hogy a járvány idejére elvonulva, egymást 10 napig novellákkal szórakoztassák, az idő múlassák. A falakon, a teremben, virtuális novellákban/képekben, szobrokban „szórakoztatják” egymást és a nagyérdeműt, szintén egy, remélhetőleg elvonult nagy járvány után. Beszámoló ez 51 évről, három-három műben elbeszélve. Remegő, hálás ráismerés egymásra, az élet új és újabb fellobbanásaira.

Régi és új : must és aszúbor illata lengi be a művelődési házat. Érettségi előtt és tavaly született alkotások csodálkoznak rá egymásra. A feleségek válogatott műveikkel hímezik ki a férjek életútját. Mindannyian jelentős művészek, egyidősek, ugyanazt a hazai históriát élték meg, a kiállított darabok jelzések, reakciók az 51 évre, nem más, mint kis magyar -kollégista- művészettörténet.

Leave a Comment