A legújabb nagymintás ifjúságkutatás eredményeinek feldolgozása során bukkant fel ez a kérdés, amelyre számos értelmezési és válaszkísérlet született. A beszélgetés során Matiscsák Attilával igyekszünk körül járni és megérteni, hogy magány mikor telepszik ránk, és miként lehet eredményesen megbirkózni vele.
Az azonban eddig valahogy mégsem derült ki, hogy miképpen lett ennyire fontos fogalom napjainkban a magány.
Az egyedüllétet jobbára választjuk, a magány inkább ránk telepedő kényszer, amellyel néha nagyon körülményesen küzdünk meg.
Nehéz, sokféle értelmezést és megközelítést lehetővé tevő fogalom a magány. Mindenki jól ismeri, bár igencsak illékony dologról van szó: van, amikor úgy is érzi magát az ember, és persze van, amikor nem. A magányosságra adott válasz, inkább a pillanatnyi állapotról szól, amely – talán éppen a témáról folytatott beszélgetés hatására – szépen meg is változhat. Mégis, ha egy fiatal nemzedék nagy része úgy válaszol, hogy magányosnak érzi magát, az feltétlenül figyelemre méltó üzenet. Milyen társadalmi környezet, személyes viszonyok, milyen aktuálisan jellemző üzenetek, felszólítások késztetik a fiatalokat arra, hogy magányosnak tartsák magukat? Érzékenyebbek lennének talán? Mennyire rajtuk múlik a magányuk? Csupa találgatás a téma boncolgatása…