Kamasznak lenni semmilyen körülmények között sem egyszerű és könnyű. Magunk mögött hagyva a gyermekkort, a saját társas környezetünk, önmagunk, identitásunk megértésére irányuló vágyunk szükségletté válik. A testi változásokkal párhuzamosan újra kell értelmeznünk saját magunkat, keressük helyünket a világban, el kell gondolkodnunk, milyen életpályát, hivatást választunk magunknak. Fokozottan nehéz ez az időszak azon fiatalok számára, akik felismerik magunkban a saját nemükhöz való vonzódást, vagy saját biológia nemüket elkezdik idegennek érezni. Ezek teljesen természetes folyamatok, és a jól működő társadalmakban a kamaszok rengeteg segítséget kapnak a különböző szociális és segítő intézményektől, saját közvetlen környezetüktől, hogy megtalálhassák önmagukat, s ne az életüket tönkretevő frusztrációk bontsák le jövőjüket.

Kamasznak lenni soha nem könnyű — szülőnek lenni pedig talán még nehezebb. Amikor gyermekünk pedig valamilyen módon eltér a többségi társadalomra jellemző, általános és megszokott vonásoktól (másképp észlel, másképp gondolkodik, aktívabb, érzékenyebb…), akkor a kevésbé jól működő társadalmakban aligha számíthat intézményi segítségre — a családok, barátok egymást támogatva segítik egymást. Jelenleg Magyarországon így van ez az LMBTQI közösség tagjaival is.

Gyémánt Ágnessel és Láng Lászlóval, a Szülők az LMBTQI Emberekért és a Támogató Szülői Csoport alapítóival beszélgettünk.

Az interjút Fázold Helga készítette.