Czető Ádám: “A szinkronban amit a legjobban szeretek az a változatosság”

A jelenlét hangja, vagy amit a némafilm nem tudott elmondani

Ő nem csak beszél – színre lép. És nem a függöny mögül, hanem egyenesen a rivaldafénybe. Mint aki tudja, hogy az élet nem főpróba. Hogy nincs vágás. Hogy nincs „felvesszük újra”. Ez az, itt és most. Mint élő adásban elfelejteni a szöveget – csak itt nem felejt, hanem emlékeztet.

Mert van ebben a hangban valami, ami úgy ül a fülre, mint nyári vihar után a csend a mezőre – ismerős, mégis tisztára mosott. Nem harsány, de nem is suttogás. Nem kell hozzá hangerő – csak jelenlét. Olyan, mint mikor a nagymama nem beszél sokat, de ha kinyitja a száját, elhallgat a családi ebéd. Mert tudod, hogy jön valami fontos. Vagy legalábbis valami ízes.

Czető Ádám a szinkronban olyan, mint zenehallgatás jó fejhallgatóval: hirtelen rájössz, hogy eddig csak felületesen hallottad a kedvenc számod. Most meg minden szótag él, minden sóhaj szándékos, minden kis csúsztatás emberi. Mert ő nem robot, nem „szövegmondó automata”. Hanem olyan, mint az a színész, akit ha kivennél egy jelenetből, minden más is összeomlana körülötte. Pedig nem is főszereplő – csak épp nélküle nincs történet.

És miért fontos ez? Mert ma, amikor mindenki beszél, mindenki posztol, mindenki tartalmat gyárt, egyre kevesebb az olyan hang, mint amikor Morgan Freeman narrálni kezdi a saját reggelijét – és te közben elhiszed, hogy az életnek tényleg van értelme. Na, ilyen az, amikor Czető Ádám megszólal.

Hangmester: Cserháti Ákos

Riporter: Madarász Máté

Vendég: Czető Ádám– színész, énekes