A Civil Rádió műsorát a legszélesebb hallgatói közönségnek szánja, de a civil szféra híreire, információira, értékeire, eseményeire fogékony társadalmi csoportok a legfőbb célpontjai. A Civil Rádió javarészt élő műsorokat közvetít a stúdióból, a beszélgetéseket megszakító zenével, alkalmankénti bejátszásokkal, telefoninterjúkkal, játékokkal. Fontos része ezeknek a programoknak az önkéntes szervezetek jogszolgálata (a bejegyzéstől a gazdálkodási-könyvelési kérdésekig), a tömegsport események népszerűsítése, a civil szervezetek – helyi önkormányzatok együttműködésének és konfliktusainak bemutatása, feldolgozása, a fogyasztói érdekvédelem stb. A zenei részben friss amatőr produkciók kerülnek rendszeresen adásba, koncert és klubhírekkel, házimuzsika élő közvetítésétől (pl. egy lakótelepi lakásból) a táncházak programjáig sok minden belefér ebbe a műfajba, ami a Civil Rádió sajátos karakterét adhatja. Ez a közösségi rádió nem pusztán az ilyen szervezetekhez (és remélhetőleg más érdeklődőkhöz) szól, hanem javarészt a körükből toborzott önkéntesek működtetik (természetesen némi felkészítés után, technikusok és a rádiózáshoz, továbbá a közösségfejlesztéshez értő szakemberek segítségével).
Állomás
Civil Radio
Budapest, Hungary
A listák élőben