„Már beépül a magyar jogrendszerbe minden olyan intézmény, jogszabály, szabályozás, ami a gyerekkereskedelmet szabályozza. – Szabályozza vagy tiltja? – Nyilvánvalóan tiltja. Én itt egy kicsit az elején belemennék ebbe a definíció problémájába. Ugyanis szerintem a hallgatók, vagy a hallgatóknak egy jó része, valószínűleg ha azt a szót hallja, hogy gyerekkereskedelem, akkor felmerülnek olyan dolgok benne, hogy nem tudom, a szegény országokból eladják a gyerekeket pénzért gazdag országokba és ott adoptálják őket. Vagy valami hasonló dolgok jutnak az eszébe. De mondjuk az, hogy például gyerekprostitúció, az nem biztos, hogy rögtön eszébe jut valakinek erről a fogalomról. Miközben mondjuk a Magyarországon a legfontosabb, vagy a legpregnánsabb példa a gyerekkereskedelemben az a tizennyolc alatti gyerekek prostitúciója.”
„A lányprostitúció azért az elmúlt években rettenetesen megnőtt. Akár a hazai, de a külföldi is. – Ezt honnan lehet tudni? …- Hát nem a statisztikákból, a bűnügyi statisztikákból tudjuk, mert elsősorban a gyerekekre vonatkozóan, de a felnőttekre vonatkozóan is, bizonyos dolgokat ott is tilt a törvény. A gyerekek esetében teljes mértékben a gyerekprostitúció minden formája tiltott… Tegyük helyre a fogalmat, a hallgatók szerintem gyereknek a tizennégy év alattiakat gondolják. De a törvény szerint tizennyolc alatt mindenki gyereknek számít. … Mindenféle intézmények máshogyan definiálják a maguk számára, miközben törvényileg tizennyolc év alatti a gyerek. De ugye sokszor valóban a tizennégy és tizennyolc közöttieket már fiatal korúnak tekintik. Miközben ilyen jogi kategória ebben az esetben nincsen. … A bűnügyi statisztikák nem mutatják meg azt, hogy milyen mélységű és milyen kiterjedésű a jelenség. Ugyanis évente pár esetet regisztrálnak, ami azt jelenti, hogy pár esetben indul eljárás vagy történik ítélet egyáltalán. Ez a pár eset évente négy-öt-hat esetet jelent. Ilyen szintre kell gondolnunk, miközben településenként, egyes régiókban tényleg ilyen százas nagyságban vagy akár több, még magasabb…”
„Uniós direktívában is szerepel, hogy amennyiben gyanú merül fel – emberkereskedelemről, gyerekkereskedelemről van szó – abban az esetben a rendőrségnek nyomoznia kell. Na most már itt megbukik a dolog, mert a rendőrség nem nyomoz. – Mert nincs gyanú? Vagy miért? – De, gyanú az van, ugyanis nagyjából mindenki tudja, hogy mi zajlik. Tehát tudja a rendőrség, tudják az intézmények. Nagyon sok áldozat a gyermekvédelemből kerül ki. Tehát a gyerekotthonokból, nevelőszülőktől stb. Tehát az intézményrendszer az nagyon erősen érintett ebben a dologban. …. Interjúztunk ezekkel az intézményekkel és mindenki elmondta, hogy igen, tudjuk. Tehát tudjuk, hogy a kislányokat ott várják a stricik az intézet előtt, tudjuk, hogy beültetik az autóba. Megkérdezzük, hogy igen, akkor miért nem tesznek feljelentést. Akkor többféle válasz van. Az egyik az, hogy hát nincs bizonyítékunk. Mire? Hát most mondta, hogy ott áll az autó? – És? – Az neki nem… Azt is szokták mondani, hogy önkéntesen… – Gyerekekkel kapcsolatosan ha önkéntes, akkor is bűntett… igen ez különbözteti meg a felnőtt prostitúciótól.  Tehát a gyerekek esetében, a gyerekkereskedelem a kényszerítés és a kizsákmányolás fogalmai tartoznak ide. Tehát ha belegyezett is, az nem változtat a jogállásán.”
Sebhelyi Viktóriával, Vidra Zsuzsannával és Katona Noémivel még 2015. januárjában a Civil Rádióban a gyerekkereskedelemről beszélgettünk.