„Van egy utunk, amin haladunk. És ez az út azért olyan, hogy ott, a saját utunkon kell hozni döntéseket. Ezek a döntések befolyásolhatják akkor is az utunkat, hogyha, hogyha… Én mindig azt gondolom, hogy a szüleim voltak az íj és én vagyok a nyíl. Tehát ők egyfajta röppályát adtak nekem. De azzal már nekem kellett.., tehát utána már elengedték a kezem. – Hogyan adták? Vannak szülők, akik így adják át a maguk üzenetét vagy mintáit, mások úgy adják át. Hogyan kapta meg?  … – Azt gondolom, hogy nem mindegy, hogy milyen közegben élünk. Tehát nem csak a család a fontos, hogy mit kapunk a szüleinktől, hanem például az is nagyon fontos, hogy hol lakunk, kisváros, falu, nagyváros, vagy milyen közösségbe kerülünk, vagy milyen iskolába járunk. … Nagyon hamar elkezdtem sportolni. Tehát nekem nem a szüleim adták ezeket a lökéseket, hanem egy olyan közösségnek voltam a tagja, ahol nagyon nagyon erős volt az az erkölcsi mérce, hogy nem tűrtük meg… Én úsztam, nagyon sokáig úsztam, és ott mi nagyon hamar felnőttekké váltunk… – Mit nem tűrtek meg? – Az igazságtalanságot.”
„Van egy érdekes esetem. Egy nőt megerőszakolnak és nem tud védekezni. Nagyon súlyos lelkiállapotba kerül. Évekig zárt intézetben kezelik. És amikor kiengedik, aznap a héven megint megerőszakolják. És akkor már, nem tud védekezni, de leszáll az elkövető után, és egy téglával beveri a fejét. És ha közben védekezett volna, akkor az egy jogos védelem lett volna. Jelen esetben önvédelem. De mivel már kikerült ebből a szituációból, ezért önbíráskodás volt. És büntették.”
Tetteink súlya címmel dr. Kiss Annával, az OKRI tudományos főmunkatársával a Civil Rádióban 2017. augusztus végén beszélgettünk.