„Úgy mondanám, hogy mindig valahogyan szeretem így összevariálni azokat a területeket, amik amúgy külön-külön működnek. Mert hogy most így végiggondoltam az életem, meg azokat a dolgokat, amiket csináltam. Mindenhol valamit valamivel összevegyítettem. Mert mondjuk a tanoda is ugyan egy gimnázium, de egy ilyen segítő gimnázium, ahová ugye kimaradókat vettünk fel mindig. És ez egy kifejezetten kimaradók iskolája. És azért, aki ott tanított, annak segítőnek is kellett lennie. És arra is ki kell képződnie. Tehát én így egyben gondoltam a segítést és az oktatást. Ilyen volt a Megálló is, és a Komában pedig valójában minden ott van, amit én valaha csináltam. És itt pedig nagyon szépen és ügyesen van kombinálva a művészet, szociális munka, tanulás, lélek, lélektan. Szóval nekem két perverzióm van, én rájöttem: az egyik ez az innoválás, a másik meg hogy – azt szoktam mondani – az ember fontos és nem az ő problémája. És hogy az embert, mint ilyen emberi lényt megközelíteni és törődni vele, hogy jól legyen.”
„Amikor a tanodát kitaláltam, akkor ez egy ilyen fontos tapasztalásom volt. Előtte nagyon sok fiatallal dolgoztam egy ilyen szabadabb helyzetben. És hogy mondjuk, ha neki volt egy gondja az iskolában, akkor őt azonnal elküldték a nevelési tanácsadóba. Csak az volt a baj, hogy a gondja a tanárával volt, és azt ott kellett volna megdumálni a tanárával. Nem pedig a pszichológusával. És akkor én ezt próbáltam összehozni, hogy van az ember a mindenével, az ő személyiségével, a bajaival, az örömeivel, és hogy egy olyan személy legyen vele, aki ezt az egészet érzékeli, akiben ő meg tud bízni. Mert a fiataloknál nyilván a bizalom nagyon fontos dolog. Ők nem osztják meg azért akárkivel a gondjaikat.”
Nézőként jössz, komaként távozol címmel Győrik Edittel a Civil Rádióban a Koma Bázisról 2018. január közepén elhangzott beszélgetést ismételjük meg.