„A fiatalok akkor erősek, ha önmagukat meg tudják valósítani. Ha a kitűzött céljaikat meg tudják valósítani. Sőt. Tovább megyek. Ha vannak kitűzött céljaik, tehát meg tudnak fogalmazni célokat, akkor már erősek. Te inkább arra helyezted a hangsúlyt, hogy a társadalmi szerepük mennyire erős. Tehát a társadalomban betöltött csoportdinamikájuk, tehát a fiatalok, mint csoportnak a lehengerlő szerepe mennyire erős vagy mennyire jelenik meg egy-egy generációnak a gondolatvilága vagy a tettei a társadalomban és mennyire manifesztálódik tényleg az utcán vagy a közéletben. Érdemes ezt a kettőt különválasztani, mert az egyik az individuumról szól, az egyénről, a másik pedig a közösségről. És nem mindegy, hogy melyiket helyezzük górcső alá.” – Keressük azt a közösséget. Hiszen a társadalom fogadókészségét is ilyen szempontól értelmezni tudjuk ebben a második dimenzióban. Még pedig azt is, hogy a fiatalok nem függetlenek az őket körülvevő felnőtt társadalomtól. Sőt igazából az a feladata egy mindenkori társadalomnak, hogy továbbadja azokat a tapasztalatokat. Ha úgy tetszik az átörökítés rendszeréről lehetne beszélgetni, amiben a fiatalok az aktuális érkezők. És tulajdonképpen nekik is lesz majd egy szerepük, nekik is tovább kell adni. És ezt hívják történelemnek vagy életnek… Tehát az átörökítés mechanizmusában igenis a fiatalok az egyik szereplő és a másik szereplő pedig az előtte levő generációk, akiknek tulajdonképpen az a feladatuk, hogy fogadni tudják a mindenkor érkezőket. És ez a fajta dinamizmus, ez a fajta viszony tulajdonképpen óriási különbségeket jelent mindenfajta korban.”                                    „Neveljük a gyerekeinket. Vagy nevelési elveket fogalmazunk meg. Akkor ugye kettő fajta van. Az egyik az, hogy megmutatjuk, hogy mit hogyan kell. Elvárjuk azt, hogy aszerint működjön a gyerek. Egy mintát kövessen, lehetőleg a mi mintánkat. Ez esetben azt gondoljuk, hogy mi mindent tudunk a világról és ezt a gyereknek örömmel átadjuk. Vagy nem örömmel, hanem hatalmi kényszerrel, mint szülő. A másik lehetőség pedig az, hogy figyelünk a gyerekre. És mentora vagyunk a gyereknek. És az ő céljaival együtt mozgunk. Tehát ő egy másik entitás, egy másik személyiség, ők nem mi vagyunk. Hanem hagyjuk, hogy az ő lehetőségei szélesedjenek ki. És tulajdonképpen egy seprűként dolgozunk. Seperjük előtte az utat, hogy ő megvalósíthassa önmagát.  … Nem teljesen mindegy, hogy valakinek a céljai megfogalmazásában segítünk, vagy pedig a válaszokat adjuk meg a kérdések helyett.”
A Civil Rádióban 2017. áprilisában Matiscsák Attila szociológussal arról beszélgettünk, hogy a fiatalok hogyan érkeznek ebbe a világba. Mit keresnek a fiatalok, akár a szülőföldjüktől távol.